2018. december 4., kedd

Újra itt a karácsony...

Nagyon régóta készültem már új bejegyzéssel megörvendeztetni Titeket és úgy éreztem ennek az újrakezdésnek a karácsony a legmegfelelőbb apropója. Ígérem ezentúl újra a régi intenzitással írok majd és bízom benne, hogy ti is a régi lelkesedéssel fogadjátok majd az új posztokat. Most az én idei ünnepi kedvenceimet mutatom be Nektek. Remélem Ti is annyi örömötöket lelitek benne, mint én. 









2014. október 14., kedd

Hortenziás esküvői fonat

Ritkán találkozik az ember ennyire klasszikus párral, mint Ági és Ádám. Minden a nagy könyv szerint történt, a lánykérés, az előkészületek, az esküvő stb..
Köszönöm, hogy engem választott a frizurája elkészítésére, és azt is, hogy részt vehettem az esküvőn. Sok Boldogságot Nektek! 




2014. március 12., szerda

Niki félig feltűzött esküvői kontya

Azzal kezdeném, hogy már nagyon-nagyon rég nem írtam, és annyira kedvesek vagytok, hogy erre figyelmeztettek is jó sokszor. Ma például 3 vendégem is mondta, hogy olyan szívesen olvasna ismét :) Ez annyira kedves. Na tehát ezért is, meg amúgy is, újfent fogok néha jelentkezni egy-egy jó kis inspirációval, vagy esküvői munkámmal. Vagy csak úgy :)
Kezdésnek nézzétek meg Niki félig feltűzött hajkölteményét. Személyében egy nagyon kedves, közvetlen lányt ismertem meg, így ezúton is köszönöm, hogy engem kért fel. Az esküvő még nyáron volt, egy esősnek induló napon, melyből végül szikrázó napsütéses idő lett. Niki hajába lecsatolható póthaj került, hogy az amúgy is hosszú haja még hosszabbnak tűnjön. Az egészet besütöttem, majd fejtetőn kissé megemelve feltűztem, úgy, hogy a hullámok csak félig lettek eldolgozva, így ott is látszottak. Hajába dísznek egy kissé régies beütésű, ezüstözött fésűs csat került.
Nézzétek a végeredményt:








2013. október 1., kedd

Jelena esküvői kontya

esküvői konty

Minden esküvő a maga nemében különleges. Most mégis egy olyan lánynak ( most már feleségnek ) a kontyát készítettem, akinek tényleg nagyon egyedi volt mind az esküvője, mind a vőlegénnyel való megismerkedése, mind pedig a kontya. A megismerkedés és az esküvő maradjon az ő titkuk, viszont nézzétek az elkészült menyasszonyi hajat.
Alulra egy jó 20 cm-es átmérőjű kontybetétet tettem, és arra építettem fel Jelena lapockáig érő hajából a kontyot. Néhány apró kristály került még a fátyol mellé a hajba.

esküvői konty


esküvői konty



2013. július 26., péntek

Juli átalakulása

Minap Juli látogatott meg, és bár akkor még semmi konkrét elképzelése nem volt, csak annyit tudott, hogy valami nagyon mást szeretne, valami olyan hajat, amit nem tud összefogni. Kis hezitálás után döntöttünk emellett, a féloldalas fazon mellett, mely sokkal jobban kihozza haja természetes göndörségét, viszont kezelhetőbb, játékosabb, mint a hosszú. És bevált.  Nektek hogy tetszik?

Ilyen volt:


És íme az új haj:



2013. április 29., hétfő

A 10 legrosszabb celeb frizura

A hírességek többnyire inspirálnak minket. Sokszor merész, és szép a stílusuk, kedvünk támad nekünk is úgy hordani a hajunkat. Ám néha ők is mellélőnek, de akkor nagyon. Nézzétek csak:

Christina Aguiera, mint uszkár, egy kis fonattal megspékelve


Az egykori Spice Girl Mel B, egy Rihanna stílusú hajjal próbálkozott. Bár ne tette volna.


Gwen Stefani édes dupla csavarral a feje tetején


Na és most jön az, amit hogy is felejthetnénk el, Britney Spears kopaszon


Russell Brand őrült hosszú haja se semmi.


Robert Pattinson szerencsére az Alkonyat forgatásán nem ezt a hajat viselte.


Milay Cyrus punkja is nagy melléfogás volt.


Kaley Cuoco fejtetőre fésült konty szerűsége.


Donald Trump frizurájának a fazonja se kutya, de ez a lenőtt hajszín...


És végül, de nem utolsó sorban Nicky Minaj párducmintás hajkölteményét láthatjuk.









forrás:howtomakehairgrowfaster

2013. március 14., csütörtök

Valami régi...

Kedves lányok, idén divat a régi! De mondok valamit, a szép régi szinte mindig divat marad. No persze nem mindegy milyen az a régi, de a nagymama féltve őrzött, az ő nagymamájától örökölt hajdísz higgyétek el, soha nem megy ki a divatból. Legyen az kontyba, vagy csak lazán a hajba tűzve. Lehet gyöngyből, de akár csipkéből is. Ha már semmi már nem jut az eszedbe, tűzz virágot a hajadba! Megpróbáltam Nektek összeszedni a legszebb, legegyedibb, legmutatósabb esküvői kiegészítőket. Nézzétek csak:

esküvői hajdísz

szép hajdísz esküvőre

fejpánt

konty

fonatos konty

csipke hajdísz


gyöngyös hajdísz

vörös konty

konty virággal


gyönyörű hajdísz







foto:pinterest