2011. május 15., vasárnap

A szivárvány színű haj


A legegyszerűbb módja annak, hogy frissítsd a frizurádat az, hogyha megváltoztatod a hajad színét. Akár egy-egy új árnyalat, vagy  egy jól kitalált melir máris igen nagy sikert arathat. Persze visszájára is sülhet a dolog, mivel nagyon sok buktatója van a hajfestésnek. Ezért néha félünk a "játéktól". Pedig az az igazság, hogy nagyon szép szinte már művészi hajkreációkat alkothatunk egy-egy jól megválasztott hajszínnel. Persze nem árt, ha egy profitól segítséget kérünk. Merjük változtatni. Igenis unalmassá válhat a már megszokott, és izgalmas lehet az új.
Most persze a kirívóan extrém sárga, lila, rózsaszín stb.. hajszínről is szót ejtek, és persze nem azt mondom, hogy egy 40 -es középbarna hajú anyuka fusson el a fodrászához, és lila csíkokat húzasson a hajába.
A vörös haj sok szép árnyalattal bír. Fontos, hogy a választott hajszín mindig illeszkedjen a bőröd színéhez. Ha emellett döntesz, tudd, hogy ha mégis meggondolnád magad, nehéz lesz megválni tőle, hiszen a vörös mindenen át fog ütni egy jó darabig.





 Az ibolya árnyalat nagyon népszerű idén, főként úgy, hogy egy sötét hajban csak mint egy elszíneződés van jelen, mint egy lila reflexió.




A citrus árnyalatú hajszínnél nagyon fontos figyelembe venni a bőrszínt. Leginkább a porcelán árnyalatokhoz megy, nem jó a túl barna, a túl kontrasztos bőrszín a sárga-narancs színösszeállításnál. Nagyon szépen mutat viszont a hajban vele egy nagyon kontrasztos sötétbarna melír, akár csak az arc kőrvonalába téve.




A kék haj nagyon jól mutat magában, leginkább egy leszőkített hajra teheted rá. A narancsot kékkel "ütjük" ki, így ha együtt használod a kettőt vigyázz a festéssel. A szőke hajban nagyon jól mutat egy-egy kék melírcsík.








A rózsaszín hajszín manapság nagyon kedvelt az emo-saucy követők körében. Az egészen világos púder rózsaszíntől a sötét pinkig bármely színárnyalatot választhatsz.






A színes hajszín kortalan, nézzétek csak:


Leginkább festéssel csinálhatsz magadnak színes tincseket, vagy esetleg póthajat is betehetsz, csak arra figyelj, ha az nem eredeti hajból készült, ne vasald ki soha. Esetleg színezheted is, vagy sprayvel fújhatod és varázsolhatod tincseidet akár a szivárvány összes színére. Van néhány egész extrém változata is. Ti bevállalnátok?




foto:pinterest

10 megjegyzés:

  1. Most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik! Épp a színes hajról szeretnék pár sort írni a blogomra, hogy ez kinek mennyire tabu avagy sem és csak úgy szimplán beirtam google-ba hogy színes haj és Téged dobott ki!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra! Már csomó bejegyzést elolvastam! Eddig ez a kedvenc bejegyzésem.. Imádom a színes hajakat, de én sajnos nem merem bevállalni.. felénk elég tabu az önkifejezés efféle módszere.. :/ Bár régen még bevállaltam a színes melírt.. :D

    VálaszTörlés
  3. Szia, segitséget szeretnék kérni, rózsaszin (nem pink) hajfestéket keresgélek, de egyelőre eredménytelenül. Nem tudsz véletlenül valami márkát vagy helyet vagy akármit :) nagyonköszi lenne:)

    VálaszTörlés
  4. Szia Diana!

    Én a BlondMe eper fantázia névre hallgató festékével festek, és az szép paszteles lesz, de ezt keverheted beigevel is, és akkor még lágyabb a színe. Fodrászkellékesnél szerintem megtalálod.
    Üdv,
    Mariann

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok annyira szepek ezek a szines hajak en imadon nekem mar vagy 6 eve pink a ahajam en a jaens colorral vagy a crazy colorral festem de erdekelne mas mir hasznal pl a rozsaszin hajaknak a masodik kep hat wow :-) szoval tudtok esetleg vmi mas pink szinezot vagy festeket ?

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Valaki tudna segiteni? Ciklámen rozsaszin-pinkes tartos hajfestéket keresek... nem szinezöt

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok :)
    Nagyon örülnék ha esetleg valaki tudna segíteni türkizkék hajat szeretnék de eddig még nem találtam festéket színezőt persze rengeteget de nekem tartós hajfesték formájában kellene.Mondjuk nekem a fodrászom azt mondta ez valójában világos zöld és kék na de világos zöldet sem találok hajfestékben.Egyáltalán tartós hajfesték formájában elérhető ez a szín?Vagy más nem pl. Németországban vagy a környező országban valahol ahol még elérhető áron beszerezhető?
    Előre is köszönöm a segítséget

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én is állandóan ezek után kutakodok, mert a színezőt utálom állandóan újrakenetni, és nekem a fodrászom azt mondta, hogy a nirvel nevű festékből van kék ami festék, de látom, hogy zöld is :D én most majd olyat fogok rendelni aztán meglátjuk beválik-e.
      ui: ami úgy kezdődik, hogy m-szám az mixton azt ne vedd meg mert nem jó XD
      ezt keresd:Nirvel Art-X Iris hajfestékek:
      http://www.fodraszkellekekbolt.hu/termek/nirvel_gyogynovenyes_hajfestek_szinskala_-_nirvel_art-x.html

      Törlés